Tanáraink: Csábrák Gyöngyi, Farkas-Kuti Zsófia és Vercse Adél
Farkas- Kuti Zsófia- tanító, tanár az alapfokú művészetoktatásban
Bonyhádon élek születésem óta. A „Széchenyi”-be, vagy más nevén: „3”-as iskolába jártam általános iskolába. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségiztem, majd Szekszárdon az Illyés Gyula Főiskolán szereztem tanító diplomát, rajz-testnevelés műveltségterületen képesítést. Nem indultam messzire, mikor első munkahelyemre kerültem. 2007-ben egykori általános iskolámban kezdtem pedagógiai asszisztensként dolgozni a művészetoktatás tánctagozatán.
2008-ban, illetve 2010-ben megszületett két fiam, Martin és Dominik. Ez idő alatt sem hagytam el az iskolát, Szarvas Szilvia tanítványaként elvégeztem az alapfokú művészetoktatás moderntánc tanszakát. Imádtam velük lenni, együtt dolgozni, több előadásban, versenyen, fellépésen szerepelni. Ezek közül talán a legemlékezetesebbek, mert alkothattam, és mert értékes, örök emlékek a számomra: A dzsungel könyve, Tündér Lala, A kis gyufaáruslány és még folytathatnám…
2012-től folytattam alsó tagozaton a tanítást, és kezdtem meg a művészetoktatás keretein belül a grafika tanszakon az előképzős gyerekek képzését.
A művészetoktatás első két évében – az előképző évfolyamokon – az órák célja az érzékelés, a befogadó készségek fejlesztése. A művészettel való játékos ismerkedésen keresztül a pozitív lelki tulajdonságok gyarapítása, az esztétikai érzékenység, a nyitottság kialakítása. A kifejezéshez, alkotáshoz szükséges képességek fejlesztése. Kreatív munkára és gondolkodásra nevelés, mind játékos formában. Mindezt örömmel teszem.
2015-ben szakítottam meg a tanítást ismét, ekkor született kislányom, Izabella. 2017-től folyamatosan tanítok. Lelkesen dolgozom kollégáimmal azon, hogy a gyerekeket közelebb hozzuk a képzőművészetek, a mesebeli világok, lények, történések világához, a sokféle tárgyi eszköz megismertetéséhez, játékok, használati és ajándéktárgyak készítéséhez. Várom a kis művészpalántákat, a rajzolni szerető, kreatív gyerekeket a grafika tanszakon.