Iskolánk kakasdi néptánccsoportja részt vett a cikói szüreti napon 2018. október 20-án. A 13 órakor kezdődő, közel kétórás felvonuláson sok ló, lovaskocsi, hintó mellett négy néptánccsoport, köztük iskolánk néptáncosai is körbejárták az egész falut. A felvonulás több megállójában a helyi asszonyok kínálgatták a felvonulókat saját készítésű süteményeikkel: gyerekeink el is nevezték Cikót „Sütifalvának”.
A felvonulás után kezdődött a szekértoló verseny: egy régi szekeret kellett feltolni a falu templomához. Leányaink népviseletben tolták fel a szekeret a dombtetőre. A délután további részében a falu művelődési házában több másik együttes mellett felléptek tanulóink is. A kisebbek: a tanáruk, Varga János bácsi által csak „Galuska” csoportnak hívott gyerekek mezőföldi táncokat mutattak be, a nagyobbak, a továbbképzős gyerekek pedig egy bukovinai műsorszámmal készültek.
Az előadás után 19 órakor az udvaron álló sátorban látták vendégül a fellépőket: a vacsora palócleves volt, desszertnek pedig sok-sok sütemény. Estére a gyerekek elfáradtak, hazamentek, de a „sütifalvi” bál még sokáig tartott.